A cipészmesterség múltja és jövője
A cipészmesterségnek nincs igazán nagy  jövője Magyarországon. Egyrészt  már nem lehet felvenni a versenyt a modern cipőgyárakkal, amelyek által készített cipők divatosabbak és nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen a cipőgyárak által készített cipők a kor stílusait követik, így mindenki megtalálhatja a maga számára megfelelő lábbelit. Emellett ez a munka nagy szaktudást, időt és türelmet követel, amely igencsak megnehezíti a munkát. Mindazonáltal azonban fontos elmondani, hogy mindezek ellenére  ennek  a szakmának igen nagy múltja van. Régen nem volt meglepő, hogy egy cipészmester fia apja mesterségét folytatván vitte tovább a családi tradíciókat. E mesterek igen nagy szaktudásnak örvendtek régen  vásárlóik körében, s a kemény munkával kivívott elismerést mind a mai napig meg tudták őrizni.

Magyarországon valaha az egyik legjellegzetesebb, de mindenképpen a leggyakrabban előforduló szakma volt. Minden faluban tucatnyi ezzel foglalkozó mester dolgozott. A hazánkban dolgozó mesterek igen komoly szakmai hírnévre tettek szert a bécsi cipészekkel való vetélkedés közben. Míg a géppel készült cipők előállításához megfelelő a betanított munkások közreműködése, a hagyományos, kézzel készült, varrott, faszeges cipők elkészítéséhez magasan képzett cipész szükséges. Már csak igen kevés cipészműhely létezik, ahol még mindig a régi módszerekkel készítenek lábbeliket.

A cipész szakma nem összekeverendő a csizmadiáéval, amelyik kb. 50 évvel ezelőtt kezdett eltűnni - manapság a cipészek készítik a csizmákat is.
Számtalan oka lehet annak, amiért az emberek javíttatják cipőjüket. Mivel használati tárgy, kopik. Ezzel rossz irányba befolyásolhatja a lábat fizikálisan, egészségügyileg, amikor például elkoptatjuk, lejárjuk a sarkát. Mindannyian szeretünk olyan cipőt hordani, amiben kényelmesen járunk. Általában olyat igyekszünk vásárolni, amit hosszú ideig tudunk hordani. Talán mindenki ismeri az érzést, mikor sorban állnak a cipők a polcon és mégis a két kedvencet váltogatjuk, hiszen azokban öröm a járás.

Ha tudni akarjuk, milyen emberrel állunk szemben, elárulja a cipője. Esztétikailag kiábrándító, mikor valaki nem óvja a lábbelijét. Tény, hogy manapság kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy új cipőt vásároljanak. Ameddig csak tehetik, elviszik a cipészhez.

Hogy mi alapján is inspirálódtam írni ezekről a tényekről? Lássuk a lelki oldalát:
Van egy ifjú, lelkes mester Debrecenben, aki még őszinte szívvel és szeretettel végzi munkáját.
Beszélgettünk vele a minap és alig hittem a fülemnek, ahogyan beszélt arról, hogyan van Ő ott abban a kis pincében. Mesélte, hogy sokan vannak, akik csak pár jó szóért térnek be hozzá. A forró nyári napokon a hűvös pince ad nekik menedéket. Az a terve hogy, egy teával fogja megkínálni törzsvásárlóit.
Vigyük hírét, hogy van még ilyen.  Beszélget az öregekkel, szívélyes a fiatalokkal. Megtalálja a közös hangot mindenkivel. Talán ezért tud olyan jól ráérezni, hogyan is lehet a legtökéletesebben megjavítani egy cipőt. Tudja, hogy fontos a tapasztalat.
Az iskolában ortopéd cipészetet tanult, amit nagyon élvezett, mert abban nincs két egyforma munka.

Ma is a változatosságot tartja az egyik legfontosabbnak abban, amit csinál.
Mindig is az alkotás érdekelte. Ebben megtalálta. Kicsit művészet.
Kétkezi munka, amiből egyre kevesebb van. Oly kevésre becsüli a mai világ a kétkezi munkát.

Hát vigyük hírét. Éltessük, had’ éljen! http://www.debrecen-portal.hu/partnerek/cip%C3%A9szmester-szent-anna-utca-elej%C3%A9n