Tanulmányi verseny beszámoló

 

Tanulmányi verseny beszámoló

A legtöbb hagyományos tanulmányi verseny az egy adott tantárgyból megszerzett tudást méri, mint amilyen egy matematika vagy egy kémia verseny. Ezeken kipróbálhatják a diákok, hogyan teljesítenek nyomás alatt, időre, de a megszerzett tudás akár egy felvételire is felkészítheti őket. Egyre több olyan vetélkedőn is indulhatnak ugyanakkor az iskolások, amelyeket a magánszféra, cégek, alapítványok vagy bankok hirdetnek meg. Ezek között vannak összetettebb témájúak is, melyek több tantárgy komplex tudását igénylik, éppen ezért a tanárok szerint jobban az életre készítik fel a gyerekeket, mint a hagyományos, tantárgyi tematikájú versenyek. Egy ilyen komplex verseny a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő is.

A hagyományos tantárgyi vetélkedők nagy részét valamely oktatási intézmény, önkormányzat vagy minisztérium hirdeti meg. A céljuk elsősorban, hogy egy adott tantárgy témakörében összemérjék a diákok tudásukat. Ezeken főleg azért indulnak el az iskolások, hogy kipróbálhassák magukat versenyhelyzetben, vagy hogy az így megszerzett plusz tudással felvételire készülhessenek.

Ezek mellett egyre több olyan vetélkedő is van, amelyet egy-egy alapítvány, cég vagy bank hirdet meg. Ezek többsége több tantárgy együttes tudását igényli. Az elmúlt két évben például a WWF ökológiai vetélkedőt hirdetett, egy másik alapítvány környezet- és egészségvédelmi vetélkedőt, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége veteményvetélkedőt hirdetett általános iskolásoknak, egyes bankok pedig pénzügyi versenyt szerveznek.

A K&H Bank idén már harmadszorra rendezi meg a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt. Ebben a versenyben is a gyerekek sokoldalú tudására van szükség: az alapvető matematika tudáson túl, elméleti és gyakorlati pénzügyi ismeretek, fogalmazási és előadói készség, valamint nagyfokú kreativitás is kell ahhoz, hogy egy csapat jól teljesítsen.

A csapatokat felkészítő tanárok visszajelzései alapján mind a tanárok, mind a diákok körében kedvelt a pénzügyi vetélkedő. „A gyerekek azért is szeretik az ilyen versenyeket, mert más, mint a hagyományos tanulás. Sokféle információhoz jutnak, számít az ötletesség, és hogy nem mindig csak egyféle megoldás jó. A tanároknak is tetszik, mert komplex és gyakorlatias” – mondta Bartalis Katalin tanítónő, a Városligeti Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa, akinek a diákjai a tavalyi évben megnyerték az első-másodikosok kategóriáját.

„A vetélkedő életre hívásakor elsődleges szempont volt a játékos forma. A mindennapi életből vett feladatok révén, mint amilyen egy osztálykirándulás pénzügyi megtervezése vagy egy családi költségvetés elkészítése, fontos tapasztalatokhoz juthatnak a diákok” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

Forrás: kh.hu

Teteje