Galambrajok dinamikáját kutató magyar tudósok

A kutatócsoport a rögzített repülési útvonalak elemzését a rajon belüli dominanciaviszonyok pontos feltárásával egészítette ki. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon a domináns egyedek válnak-e a repülés során a csoport vezetőivé.

 

STANDARD STAND aRT

Különleges kiállítás a Valcer Táncstúdióval.

 

Ovis kellékek az Enteriőrből

Augusztusi ajánlatok az Enteriör Lakástextil Üzlet kínálatából: ovis zsákok, óvodai jelek, valamint nagy kedvezmények.

 

Gondos Fogorvos Debrecenben

Fogorvost keres Debrecenben? A KVT-Dent Fogászaton gondos kezek várják a pácienseket, hogy meggyógyíthassák a beteg fogakat és segítséget nyújtsanak a megelőzésben.

 

Gólyatábor, Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetem 10 kara által megrendezett gólyatábor az év egyik legfontosabb hallgatói rendezvénye. Több ezer olyan hallgató érkezik meg az Egyetem téri campusra, akik szeptembertől városunkban folytatják majd felsőfokú tanulmányaikat.

 

Finomságok a Sedonából

Étel-ital választékunkban biztosan megtalálja kedvenceit, amennyiben mégsem, úgy a rendelkezésre álló anyagokból elkészítjük igénye szerint kedvenc ételét.

 

Kisasszony havi vígság

A Bocskaikerti Önkormányzat és a Sápex-Duett Kft. születésnapi rendezvényeket szervez, melyek szeptember közepén indulnak.

 

A Voynich – kézirat

A Voynich -kézirat minden idők legtitokzatosabb könyve, melyet több száz év után sem sikerült megfejtenie az emberiségnek.

 

Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár

 Magyarország lesz a szeptemberi Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár díszvendége, a megnyitóra Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is az orosz fővárosba érkezik.

 

Ősztől református óvoda indul Debrecen-Bánkon

25 főre kapott működési engedélyt az a református óvoda, amelyet 2013. szeptember 02-án indítanak Bánkon.

 

Béka-tábor

Második alaklommal rendezi meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár a honvédelmi középiskolává alakult Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégiummal közösen a leendő katonanövendékek felkészítő táborát.

 

Életreform egyesület - szeptemberi programok

"Ajánluk szíves figyelmükbe az Életreform Egyesület "Egyesületi esték" sorozatát, mely  továbbra is az Ifjúsági Házban kerül megrendezésre szerda esténként."

 

44. Debreceni Viragkarneval gyoztes viragkocsija Budapesten

Tovább folytatja a 44. Debreceni Virágkarneválon, a közönség által Fesztivál-díjasnak megválasztott virágkompozíciója, a „Szent Anna-tó legendája” az Alföldi Legendárium Klaszter virágkocsija nagy sikerű bemutatkozását.

 

Állatkertek Éjszakája

Állati séta a sötétben - Az Állatkertek Éjszakájához kapcsolódóan a Nagyerdei Kultúrpark is megnyitja kapuit.

 

MODEM szeptemberi programjai

Az idén szeptember végén ad otthont a művészeti központ az Art Moments Vizuális Művészeti Fesztiválnak, amelynek keretében két izgalmas kiállítás is nyílik.

 

Az Év Szállása versenyről

A várható eredmények mellett meglepő fordulatokat is hozott eddig a november közepéig tartó Év Szállása verseny.

 

Zavarba ejtő dolgot találtak az emberi vérben

Minden eddigi tudásunknak ellentmond, de magyar kutatók vizsgálatai szerint a táplálékból teljes növényi gének is bejuthatnak az emberi vérbe.

 

Karneváli menetben a katonanövendékek

Idén először együtt vonultak a katonanövendékek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáival a Debreceni Virágkarneválon.

 

Nyerni öröm? 3. rész

A legtöbb lottónyertes néhány év alatt csődbe megy, pedig a hétmilliárdos nyeremények sem ritkák külföldön. A könnyen jött pénz hamar megváltoztatja az embert, ha nem tudja, mihez akar kezdeni vele.

 

Afrikai ősi genetika?

Egy időben élt a genetikai Ádám és Éva? Szinte valamennyi bolygónkon élő férfi visszavezetheti eredetét egyetlen férfira.

 

Szépséget ajándékba!

2013. július 8-tól - augusztus 31-ig minden arckezeléshez AJÁNDÉK GÉL LAKKOZÁS jár, ami a nyár trendje.

 

A hangok csodája

A hangrezonanciát ősidők óta használja az emberiség a gyógyításban. A hangnak lehet ártó vagy gyógyító hatása. A környezeti zajok nem tesznek túl jót velünk, és vannak olyan hangok, melyek kifejezetten csodákra képesek.

 

Megszületett Debrecen hangja

Kovács Tamás, húsz éves hajdúszoboszlói fiatal lett Debrecen Hangja 2013-ban.

 

Döntött a közönség

A virágkarnevál ezredforduló utáni történetében most először nem a zsűri, hanem a közönség döntött, mind a nyertes virágkocsi, mind a nyertes produkció tekintetében.

 

„Ki tudjuk-e szeretni egymásból a jót”?

BÖJTE CSABA és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árva gyermekei is részt vettek a 44. Debreceni Virágkarneválon.

 

Japán kincsek kerültek a Méliusz Könyvtárba

Értékes könyvadományban részesítette Debrecen város lakóit a Főnix Rendezvényszervező Kft. szervezésében a Virágkarnevál alkalmából városunkba látogató japán küldöttség.

 

Idesüss a Figurásra!

A Nagytemplom mögötti Emlékkertbe várjuk a kicsiket és nagyokat 2013. augusztus 25-én 10.00-től 13.00-ig és 16.00-tól 21.30-ig a Vojtina jubileumi, 20. évadának Kapunyitó Napjára!

 

Terepfutás az Erdőspusztai Arborétumban

Terepfutás az Erdőspusztai Arborétumban
A Debreceni Kilométerek Sportegyesület 2013. augusztus 19-én 11.00 órakor, a Bánki Arborétumban  TEREPFUTÁST szervez azoknak, akik szeretnek a természetben futni, és szeretik a kihívásokat.

 

Visegrádi Tehetségnapok élményei

A Visegrádi Tehetségnapok élményei címmel nemzetközi rajzkiállítás nyílik lengyel, cseh, román, szlovák és magyar fiatalok munkáiból augusztus 16-án (pénteken) 17 órakor a DMK Újkerti Közösségi Házában (Jerikó u. 17-19.).

 

Virágkarneváli hét

Madarász Kathy Margit kiállításával es az Intelmek cimű előadással megkezdődik a Virágkarneváli Hét.

Oldalak

Teteje